Milliárdos beruházás a Dunakeszi Szennyvíztisztító Telepen
Több mint egymilliárd Forint értékű beruházás fejeződött be és zárult le eredményes próbaüzemmel a Dunakeszi Szennyvíztisztító Telepen, amelyhez a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV Zrt.) 600 millió Forintnyi uniós támogatást is igénybe vett. A fejlesztések eredményeként a szennyvíztisztító telep által kibocsátott tisztított szennyvíz az Európai Unió által megszabott keretirányelv határértékeit be tudja tartani. A beruházás elindítását jelképező alapkőletételre 2009. november 6-án került sor Dunakeszin, ahol Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a fejlesztések szükségességét hangsúlyozta.
A kiviteli munkák befejezését követően 2010. november. 10.-én, a záró rendezvény keretében a DMRV Zrt vezérigazgatója Vogel Csaba és több felszólaló – a határidő betartásával és jó együttműködéssel elkészült – kibővült és megújult telep építési munkáit, várható eredményeit méltatta.
A DMRV Zrt. stratégiai céljai közé tartozik, hogy a rábízott vízi közművek állapotát, műszaki színvonalát minden lehetséges eszközzel javítsa a környezet védelme és a fogyasztói elégedettség növelése érdekében. A társaság az elmúlt években ennek megfelelően a vízdíj és csatornadíj bevétel közel 20%-át fordította rekonstrukcióra és innovációra. Ezen feladatok között kiemelt fontosságú volt a Dunakeszi Szennyvíztisztító Telep fejlesztése. Az állami tulajdonú telep vagyonkezelőjeként a DMRV Zrt. szem előtt tartotta a költséghatékony és szakszerű üzemeltetést, a környezet védelmét, és az erre vonatkozó előírások betartását.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében indult Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) illeszkedik a DMRV Zrt. tevékenységéhez, hiszen a környezet fenntarthatóságát szolgálja. Ezért a DMRV Zrt. pályázatot nyújtott be, hogy a Dunakeszi Szennyvíztisztító Telepen tervezett fejlesztéseit a KEOP által biztosított forrásokból valósíthassa meg. A pályázat kedvező elbírálásának köszönhetően – 2009 évben – 601.438.000 Ft összegről szóló támogatási szerződést kötött a pályázatot kezelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a DMRV Zrt.-vel. Így az összesen 1.085.997.500 Ft értékű beruházás több mint 50%-ban uniós támogatással valósulhat meg, míg a DMRV Zrt. 414.559.500 Ft önrészt biztosított a projekthez.
A fejlesztések megvalósításával a Dunakeszi Szennyvíztisztító Telep is alkalmassá vált a beérkező szennyvizeknek az előírt határértéken belüli tisztítására, mivel kiépült a denitrifikációt (nitrát eltávolítást) szolgáló technológia, egyúttal bővült a telep kapacitása és várhatóan megszűnik a korábban gyakori, kellemetlen szaghatás. A projekt keretében új, 2*2700 m³ térfogatú levegőztető műtárgy, új 600 m³utóülepítő műtárgy, új iszapvíztelenítő gépház létesült, megvalósult az új rendszerű – vegyszer nélkül, kizárólag ultraviola fény segítségével működő – tisztított szennyvíz fertőtlenítés kiépítése, sor került az iszap elősűrítő kiépítésére is, valamint technológiaváltással egyes meglévő létesítmények átalakultak. A fejlesztések 2010 október 25.-ével valósultak meg, 2011 április végén pedig a próbaüzemek is befejeződtek.
A szennyvíztisztító telep fejlsztés kiviteli terveit a MÉLYÉPTERV Komplex Zrt készítette el.
A kiviteli munkákat az INNOTERV KEVIÉP Konzorcium végezte, a telep folyamatos működésének fenntartásával, az üzemeltetővel együttműködve.
A kiviteli munkák Mérnök feladatait az ISTER Kft, a projektmenedzsmenti feladatait a MUNICIPIUM Magyarország Alapítvány, a PR feladatait az INSOMNIA Reklámügynökség, a könyvvizsgálatát a PKI Kft látta el.
„A zöldtárca célja, hogy biztonságos, tiszta környezetet és egészségesebb életet biztosítson Magyarországon. Ennek érdekében az elmúlt 7 évben folyamatosan javult a csatornázottság: 56%-ról 70%-ra nőtt, mintegy 700 ezer lakást kötöttek rá a szennyvízcsatorna-hálózatra, így mára közel 3 millióra nőtt a szennyvízcsatorna-hálózatba bekötött lakások száma” - hangsúlyozta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a projektindító ünnepségen péntek délelőtt Dunakeszin.
A miniszter elmondta, hogy 2002 óta közel 10 ezer kilométer új főgyűjtőcsatorna épült, ezzel Magyarország csatornahálózatának hossza mára már meghaladja a 40 ezer kilométert, ami megegyezik az Egyenlítő hosszával. A program megvalósítását segítik az uniós pályázati források az Új Magyarország Fejlesztési Tervben, a KEOP-ban 2007-2013 között 380 milliárd forint áll rendelkezésre szennyvízelvezetési és tisztítási projektek támogatására.
Az uniós elvárásoknak megfelelő országos szennyvízprogram szerint 2015-re a hálózattal összegyűjtött szennyvíz 100 százaléka kizárólag biológiai tisztítás után kerülhet csak a befogadóba, és a csatornaellátottság országos szinten meg fogja közelíteni a 90 százalékot – tette hozzá Szabó Imre.



